Vizuális terrorizmus: Győri Balett Kodály est és részletek a Rózsaszínházból

Tegnap volt a táncszínház-bérletem utolsó előadása… ez egy jó bérlet volt, a Szegedi Kortárs Balettől a Stabat Mater volt a kedvencem, de nagyon tetszett a Duda Éva társulat H-Arcokja is. Viszont az utolsó előadás nagyon kilógott a sorból, kifejezetten levitte a bérlet színvonalát.

Ilyen volt a színpadkép az első felvonásban:

Image

Mi ezzel a baj? (Amúgy az volt a címe, hogy Kodály-est.)

Nos ezzel a baj MINDEN.

a) Kodály magyaros, ma már klasszikus zenéjére, amely a felvonás vége felé egyre több slágert tartalmazott, egy futópályán táncoltak a párok. Hogyan kérem?

b) Azzal nincs semmi baj, ha a párok egy futópályán táncolnak, amennyiben az része a rendezői elgondolásnak, integrálva van az előadásba. Hát ilyen itt fel se merült. Egyszerűen egy piros futópályán táncoltak, amely egyaránt beillett vérmezőnek is. Főleg, amikor egy alkalommal az összes fényt ráirányították erre a műanyag, fényes, tükröződő felületre, az meg pirosan izzott.

c) Csak egy pillanat volt ez a vörös apokalipszis, de az kiégette az ember pupilláját. Mondanom sem kell, felszisszent a közönség fizikai fájdalmában. Nem tudom, a visszajelzés eljutott-e a látványtervezőig. És megint csak az van, hogy ha lett volna szerepe a retinakiégetésnek, akkor elment volna.

d) Azonban az egész fénytechnika esetlegesnek tűnt, amellett felettébb giccsesnek is. Olyan volt, mintha egy fénytechnika-tanuló felsorakoztatta volna a vizsgaelőadásán, hogy milyen reflektorbeállításokat ismer. Szépen egymás után. Fénnyaláb felfele, fénnyaláb keresztbe, fénnyaláb amint a közönséget pásztázza. (Miért is?)

e) És akkor még a jelmezekről nem is beszéltünk. Rakok ide még egy képet:

Image

A jelmezek koncepciója minden bizonnyal az volt, hogy klasszikusban akarták megtartani a táncosok öltözetét, ezért biztosra mentek, a fiúkat talpig feketébe, a lányokat valamilyen inget utánzó izébe öltöztették. Elég unalmas az ilyesmit nézni, még akkor is, ha a jelmez direkt úgy van szabva, hogy a lányok bugyija mindig kivillanjon. Tíz perc sem kell hozzá, habituálódunk. A fő problémám az volt, hogy a jelen fénykezelés mellett a férfiakat a talpig feketéjükben úgy kellett keresni a színpadon. Alig lehetett őket észrevenni. Az egész látványvilág azt erősítette, hogy a) kiégetjük a szemed a piros futópályával; b) a férfiak nem érdekesek, emelgetik a lányokat, ha kell, de egyébként beleolvadnak a háttérbe. Hát én ezt minden férfi nevében elutasítom. c) Az érdektelen férfiakkal szemben a lányok azonban hú, de néznivalók: világos ruhájuk van,  amely kontrasztot alkot mindennel, ráadásul lebeg és mozog, ergo dinamikus, ergo könnyebb a szemnek követni. És még bugyijuk is van!

f) A szünetben már vártuk, hogy a piros futópályát lecserélik kék salakos teniszpályára, tévedtünk. Ekkor még azt hittük, fellélegezhetünk. Ámde a második felvonásban következett a Rózsaszínház c. előadás, amely gyakorlatilag francia sanzonok gyűjteménye: egy-egy dal a rendező koncepciójában egy-egy érzést jelenít meg, amelyet a táncosok eltáncolnak. Ennek eredményeként aztán minden klisét sikerült is egy színpadra varázsolni a lehető legkisebb gondolatiság nélkül, de ez igazából még megbocsátható lett volna. Tudtam volna úgy értelmezni az előadást, mintha egy könnyed musical lenne balettben: csupa hab és báj, szórakoztatás, taps a szólók között. Ámde a vizualitás. JÉZUSOM!

Serena Williams

g) Első színpadkép: párizsi utca. Sok táncos ballonkabátban. Nem tudom, tisztában voltatok-e vele, de Párizsban _mindenki_ ballonkabátot hord. Második színpadkép: Piafra táncol egy nő. Hogy egyértelmű legyen, hogy ez Piaf, a háttérbe ki is vetítik a fejét, a vászon bal oldalába, kicsit felülre, és viszonylag kicsiben – nem tudom, mennyire sikerült körülírni, de nincs az a kompozíciós elv amely azt indokolná, hogy a vásznon oda kéne tenni valamit, amiről azt akarjuk, hoyg a néző nézze.

h) Aztán kiderült, hogy miért ott volt Piaf portréja, melynek a szegélyei a Photoshop blur (elmosódás) effektjével készültek: mert középre egy,illetve kettő hatalmas nagy összekulcsolt kezet vetítettek. WTF? Illetve csak kézfejet. Aztán ez a kézfej időnként pozíciót váltott. Várható módon volt imára kulcsolt is.

i) Na, ki lehet találni, hogy mi volt a záró kompozíció. Igen, egy ököl, a közönség felé irányítva. Nem tudom, hogy a látványtervező belegondolt-e abba (de, tudom: nem) hogy mit jelent egy érzelmes, musical-töltetű számot úgy zárni, hogy behúzunk egyet a közönségnek. Ez kérem, nagyon erős gesztus, aminek kurvára semmi értelme nincs az adott helyen.

j) NE. Már megint felhúztam magam.

k) A Rózsaszínház további számában a következő volt a koncepció, röviden:

– ha nő énekel, nő táncol.

– ha férfi énekel, férfi táncol.

– a táncosok lehetőleg valamilyen módon bukjanak kecsesen a földre a számuk végén (?????!?!?!?!!?!?!?!?) Hála Istennek ezt egy idő után abbahagyták, de addig nagyon zavaró volt.

l) Minden szám alatt volt egy fekete-fehér kép, amelynek kötelező eleme volt, hogy legyen benne valami színesre meghagyott elem. Pont, mint azokon a hátborzongató esküvői fotókon, ahol mittudomén, csak a gyűrű arany, minden más fekete-fehér. Ami különösen kiverte a biztosítékot, azok az időnként átmozgatott falevelek voltak. Sajnos nem sikerült még csak megközelítően borzalmas képet sem találnom ehhez, csak egy ilyet:

Image

A számunkra a háttérbe vetített falevelek sötétebbek voltak, és széles fekete peremük volt, mint amikor az ember (én :-) rosszul jelöli ki Photoshopban a területek határát, külön utómunkálja a területeket, és aztán a végén éles, szemet sértő seb keletkezik a képen ott, ahol a különböző utómunkák találkoznak. Na jó, de én nem vagyok a Győri Balett látványtervezője.

m) Szóval, mint már utaltam rá, a leveleket időnként átmozgatták. Ez olyan volt, mint amikor elindul a Windows háttérkép. Lassan úszkálni kezdtek a fekete keretes falevelek, súlytalanul, és minden rendezőelv nélkül (még egy hiteles káosz is rendezőelvnek számítana!), hogy helyet adjanak egy újabb színesre fotosoppolt falevélnek. Kedvencem a rikító citromsárga volt, amelyre valamilyne glow (ragyogás) effektet is ráraktak.

n) A hab a tortán pedig az volt, amikor egy vízszintes elrendezésű fekete-fehér kép volt, amelynek a közepén, bazi nagyban, ott volt egy lámpa, amely citromsárga volt. Középen!!! Azt hiszem a National Geographic kezdős fotós könyveinek első leckéje, hogy középre ne komponáljál. Sajnos ehhez sem találtam megfelelő illusztrációt.

Image

Ez a kép nem megfelelő, mert nem középen van az ember képébe tolva a lámpa, amelynek utcalámpának kellene lennie, de azért érzékelteti a vizuális terrorizmust. Ez kérem a Győri Balett színpadi látványképe.

o) Hab a tortán, hogy az általuk használt lámpában nem volt semmilyen izzó vagy villanykörte, így külön érdekes, hogy mitől is volt az annyira fényesen sárga.

Majdnem végigértem az ábécén.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s