Magyarország kétdimenzióban

Szembe jött velem ez a kis-Magyarország kép: valakik valamiért megcsinálták egy jó nagy területen Magyarország méretarányosan lekicsinyített mását. Ez a poszt arról szól, hogy miért nem Magyarország lekicsinyített mása ez a Minimagyarország, hanem egy képé, mely tévesen, de mindannyiunk agyában ott él Magyarországról.

Most itt nem boncolgatnám azt, hogy miért rajonganak az emberek a lekicsinyített dolgokért, arra ott van Julian Barnes Angila, Anglia című remek regénye. Valamiért odavagyunk, a három méteres Eiffel-toronyért, Szabadság-szoborért, London Eye-ért, vagy a világ legmagasabb épületéért kicsiben – de az biztos, hogy a méret csökkentésének köze van a megértéshez, az átlátásra való igényhez, és a birtokláshoz is. Nem beszélve arról, hogy ezek a kicsinyített emberi alkotások jellemzően egy más országban kerülnek kiállításra, mint ahol eredetileg láthatók, jelezvén, hogy igen, birtokolhatók, igen, karnyújtásnyira vannak. És hogy nekünk is van ilyen, nem csak nektek.

Érdekes még, hogy valamiért természeti kincseket nem szoktak kicsinyíteni: nem láttam még kicsi Góbi-sivatagot, vagy kicsi Grand-kanyont. Persze ilyenek is biztos léteznek, csak (még) nem annyira elterjedtek: a természetet egyelőre még nálunk nagyobb és felségesebb erőnek képzeljük – pont ezt csodáljuk a Grand-kanyonban.

Nos, Magyarország eme kicsinyített mása egyből rácáfol az utolsó mondatomra: ez egy önkényesen államhatárokkal kijelölt természeti térség kicsinyített másolata, ami persze államalakulat is kicsinyítve, de ez most nem érdekel bennünket. Sokkal érdekesebb, hogy mit látunk. És hogy mit nem. Ezt látjuk:

Image

Nagyon szépen ott vannak a folyók, meg a Balaton. Minden olyan precízen cakkos, kanyargós, kimért – hihető. Egy valami hiányzik: a hegyek. Egész Minimagyarország lapos.

A szürke és barna foltokat nehezen értelmezem – véletlenül vannak ott, vagy a térképekről ismert magasságjelölő színkódolást igyekeznek alkalmazni ezen a felületen? Ha véletlenül vannak ott -elég összevisszának tűnnek, akkor az egy hiba. Semmi se legyen egy Minimagyarországon véletlen.

Ha nem véletlenül vannak ott, akkor ez egy konceptuális tévedés, mely egyike az egyik legérdekesebb konceptuális tévedéseknek, és szerintem korunk tipikus tünete: hogy minden síkszerűvé válik. Mindent képekről ismerünk, amit meg véletlenül látunk teljes három dimenziójában, azt gyorsan lefényképezzük. Lapos számunkra ez a gyönyörű Degas-festmény, pedig biztos vagyok benne, hogy van a vásznon anyag bőven.

Image

Lapos az is, ahogy megy ez a romantikus villamos San Franciscóban.

Image

És lapos a könyv papírlapja, amit olvasunk (hacsak nem Brailles-írás), lapos a mozivászon meg a monitor. Lapos a tévé és lapos a pénztárca.

Lapos az a térkép is, melyet a Középiskolai Földrajzi Atlaszban találhatunk kis hazánkról, és amely kétségkívül a Minimagyarország-projekt ihletője is – így lett például az Alföld olyan szép zöld. Hát mikor zöld az az Alföld a valóságban? Azért zöld, mert a zöld szín egy kód: a magassága közel van a tengerszinthez. A térképen. De nem igazából.

És valahogy, szinte természetes módon a természeti képződmények egymáshoz viszonyított kiterjedése, azaz dimentionalitása, elfelejtődött. Így aztán, amikor Minimagyarország megvalósult 3D-ben, megőrizte nem csak a 2D-s laposságát, de a kódokat is.

Csodálatos.

Nekem ez tényleg tetszik.

Image

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s